Sóvidéki Népzene – Felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes ‎

Disc Vinil » Sóvidéki Népzene – Felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes ‎

SKMBT_C25018030612460_0014

Sóvidéki Népzene – Felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes ‎

Artist (grup, formaţie etc.):
Felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes
Componenţă:
Előadók : Szitás Albert (5) és a felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes (l—4, 6—9)
Categorie (gen):
muzică populară
Orchestra(e):
Gyűjtötte, válogatta és közreadja PÁVAI ISTVÁN
Casa de discuri:
Electrecord
An:
1988
Cod casa de discuri:
N.I.I. 433/84, ST-EPE 03388
Ţara:
Romania
Redactor(i) muzical(i):
Ştefan Cărăpănceanu
Asistenţa tehnică:
Sándor István
Transpunere pe disc:
Fotografia: Pávai István
Grafica:
Vass Andrei
Tiparul:
Electrecord

184 lei

1 în stoc

Descriere Produs

Folclor muzical maghiar din zona Ocnelor.

A Sóvidék Maros- és Udvarhelyszék — határán, a Kis-Küküllő és a Korond patak völgyében fekszik. Atia, Corund, Ocna de Sus, Ocna de Jós, Praid, Sovata, Sáráteni, valamint néhány apró település alkotja. Néprajzi szempontból kevéssé föltárt terület, leginkább a korondi fazekasság — amellyel kapcsolatban már 1616-ból van írásos adat — vonzotta a kutatókat (A korondi kerámia, Csíkszereda 1981). A népi varrottasokból is megjelent egy kötetre való (Molnár István — Molnár Kálmán: Sóvidéld keresztszemesek. Csíkszereda 1971). A népszokások föltárása már sóikkal fogyatékosabb, bár az újabb kutatások azt igazolják, hogy ebből a szempontból is figyelemre méltó a vidék (Barabás László: Hesspávázás és királynézás a Sóvi-déken. Népismereti dolgozatok. Bukarest 1981). A múlt századi, századforduló körüli népköltészet gyűjtés (Kriza János, Majland Oszkár) számottevő anyagot hozott felszínre. Itt jegyezték föl először Júlia szép leány balladáját 1862-ben, s ez máig a legépebb, legszebb változat. Századunk első felében a fonográf ős népdalgyűjtés ide is kiterjedt (Vikár Béla, Lajtha László). A gyűjtött anyag több értékes régi dallamot . tartalmaz, de mennyiségileg jelentéktelen (a Bartók rendszerezte népdalok 0,2 százaléka származik a Sóvi-dékröl), s abból is csak néhány jelent meg nyomtatásban. A kolozsvári Társadalomtudományi Központ archívumában 1955-ig fölgyűlt anyag 0,7 százaléka só-vidéki. Ebből a 350 dallamot tartalmazó Románia magyar népdalokban (Bukarest 1974) négyet közöltek. Módszeres (kérdőíves) gyűjtést a kolozsvári Zeneművészeti Főiskola folklórköre végzett 1975 nyarán Szenik Ilona vezetésével, s akárcsak a.többi, nagyobbrészt vokális népzenét foglal magába. Bár több évtizede a sóvidéki tánc a színpad egyik leggyakoribb vendége, részletes, tudományos leírást nem találunk a szakirodalomban. Az 1947—1981-es időszakra érvényes Néptáncközlések mutatója egyetlen korondi verbunk ki-netográfiáját tartja nyilván erről a tájról, így a táncok zenéjéről sem tudhat meg sokat az érdeklődő. Ezért régi adósság törlesztését kezdi el ez a lemez. Ezúttal csak a zenélést hivatásszerűen művelő felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes kerül bemutatásra, egyetlen dallam énekelt változata kivételével (énekelte Szi­tás Albert 73 éves korában). Társadalmi helyzetükből adódóan ezek  a hangszerjátékosok nemcsak falujukat, hanem az egész vidéket méltán képviselhetik, hiszen még a szomszédos Nyárád-mentére is megfogadják őket muzsikálni.

A felsősófalvi hangszeregyüttes hegedű-cimbalom­bőgő összetételű. A népi emlékezet szerint a harmincas években is ugyanilyen felállításban húzták a talpalávalót a korabeli muzsikusok. A hegedűs (Paradica Mihály, szül. 1925-ben) a vidéken ma ismert énekes előadásmóddal szemben még őrzi a díszített játékmódot, ha nem is olyan mértékben, mint Gyimesben, a Mezőségen vagy Kalotaszegen. Melléhez szorított hangszerére bal arcával félig rádől, a hegedű nyaka pedig bal tenyerében nyugszik, ugyanakkor vonófogása, vonókezelése is sajátos. Megjegyzendő, hogy klasszikus hangszertartással és vonófogással lehetetlen a díszítéseknek ezt a különleges hangulatát visszaadni, vagy a tánchoz alkalmazkodó hangsúlyokat ugyanígy kijátszani. A cimbalmas (Paradica János, szül 1928-ban) elsősorban nem akkordokat, hanem a dallamot játsza hangszere jellegének megfelelően, ugyanakkor biztos ritmikai alapot teremt a tánchoz, inert nem vattazott, hanem csupasz faverőkkel cimbalmozik. A néha be játszott akkordok, kettős hangok mixtúra jellegűek, néni igazodnak a klasszikus öszhangzattan vagy a városi cigányzenészek akkordfűzési szabályaihoz. Megfigyelhető, hogy a moll jellegű dallamokat is gyakran dúr hármashangzattal zárja, akárcsak más hagyományőrző vidéken a kontrások.

A bőgős (Rácz Béla, szül. 1955-ben) többnyire szintén a dallamot próbálja követni, ami nem sikerül tökéletesen, egyrészt a hangszer lehetőségeiből adódóan, másrészt az egyes tánctípusok által megszabott vonásnemek kötelező be tartása .miatt. Fontosabb ugyanis a tánc által megkívánt ütemrészek hangsúlyozása, tehát a ritmikai szerep, mint a „helyes” hang megszólaltatása. Ebben meghatározó tényező a tempó is, lassúbb tempóban könnyebb követni a dallamot. A bőgő elsődlegesen ritmikai szerepét bizonyítja az a tény is, hogy gyor­sabb táncok esetében a bőgős áttér pizzicato játékmódra úgy, hogy a pengetett húrt visszacsaptatja a fagólapra. Máskor teljesen abbahagyja a dallamiát-szást, s egy erre a célra készített fapálcával az üres húrokat, bal tenyerével a hangszer káváját üti. A három hangszer együtt sajátos heterofóniát hoz létre, amely idegen az európai műzenéhez, cigányzenéhez szokott fül számára, de annál otthonosabban hangzik a keleti népzenék és hagyományos műzenék, sőt a mediterrán zenefolklór régies formáinak ismerői számára. .

A lemez többségben hagyományos tánczenét tartalmaz, de néhány „nem táncos” műfaj is helyet kapott rajta

  1. lassú csárdás, öt régi dallamot tartalmaz, amelyeket tánc közben énekelni is szoktak. A negyedikhez közjáték kapcsolódik. A második távoli rokona a Vietórisz-kézirat (XVII. ) Égő lángban forog szívem c. dalának, amelynek egy gyergyói változatát használta föl Kodály a Marosszéki táncok c. zenekari műve főtémájaként.

Szöktetős. Ehhez a tánchoz különféle eredetű dallamok kapcsolódnak. Az itt elhangzó régen   elterjedtebb lehetett, hiszen Liszt 8. magyar    rapszódiájába (1847—48) és Brahms 3. magyar táncában (1852—69) is megtalálható.

  1. Marosszéki. Ez a neve a helybeli forgatás táncnak, ami a szomszédos vidékről való eredet tudatát tükrözi. Az itt hallható négy dallam közül külön figyelemre méltó a második, mert egy 1800 körül megjelent bécsi gyűjteményben is megtalálható (25 Originelle unga-rische Nationaltanze für das Clavier), amelyet Kodály a Galántai táncok c. művében használt föl. A negye­dik marosszéki érdekessége, hogy a harmadik lassú csárdás dallammal egy típusba tartozik, de jól meg­figyelhetők a forgatos tánc ritmikai-metrikai sajátos­ságaiból adódó különbségek.
  2. Táncrend. Régen a táncok hagyományos sorrendje verbunkkal kezdődött. A közelmúltban ez a szokás átalakult, férfi-táncot csak külön rendelésre járnak a táncszünetben. A páros táncok ma is érvényes sorrendjét (lassú csárdás — szöktetős — marosszéki) mutatja be röviden ez a felvétel. Igazi táncalkalom közben minden tánchoz több   dallam    kapcsolódik, úgy, hogy a folyamat eltart legalább 30 percig. A két marosszéki dallam érdekessége, hogy a   szaffikus strófa egy-egy különleges változatát képviselik,    amely már századi, nyugaton följegyzett    táncdallamokban megjelenik, s lényege, hogy két azonos tartalmú hoszszú sort több rövidebb követ,   esetünkben    A A b b c, illetve  A A b c d d e  formában.
  3. Kisküköllő mellett az utóbbi marosszéki dallam változata virágének szöveggel. Bár a lemezen szereplő dallamok nagy részének van énekes változata is, ennek a virágéneknek a különlegessége és egy hangszeresebb jellegű tánchoz való kapcsolódása indokolja, hogy egyetlen vokálisán megszólaltatott dallamként itt szerepel. A tánctól független előadásmód   a ritmus föllazulását eredményezte.
  4. A zenész előtt egyenként, versenyszerűen, vagy „karéjban” járt verbunk dallamainak egy része műzenei eredetű (itt az első kettő), mások a népzene régi rétegeihez tartoznak. Rendszerint periódusokból építkeznek, s gyakran   közjátékok    ékelődnek közéjük.

7—8. Keservesek, asztali nóták. Táncszünetben vagy más mulatság alkalmával éneklik. Az asztali nóták feszesebb ritmusa a lassú jártatós tánc hajdani meglétét sejteti ezen a vidéken is. A keservesek szerepét napjainkban a hallgatók töltik be.

  1. Lakodalmi induló. Ezzel kísérték az utcán a menyasszonyt. Régen lakodalmi menettánc kapcsolódott hozzá. A Berlioz, Erkel, Liszt feldolgozásaiból ismert Rákóczi-induló népi változata, amelynek előzményei már a XVII. századi Kájoni- és Vietórisz-kéz-iratban megjelennek.

A lemezen elhangzó hangszeres anyagot 1982. augusztus 28-án, az énekes dallamot 1979. május 18-án rögzítettem hangszalagra Ocna de Jós, Ocna de Sus — ön UHER 4200 REPORT STEREO IC magnefotonnal. A helyszíni felvétel sajátossága, hogy a zene hangulatától elragadott előadók esetenkénti bekiáltásai, kurjantásai is hallszanak. Dallamváltáskor a hegedűs mindig a cimbalmos füléhez hajol, hogy éreztesse vele az átmeneteket. Ezáltal eltávolodik mikrofonjától, s ilyenkor a hegedűhang jelenléte a bal csatornán csökken. Úgy vélem mindezek nem rontanak számottevően a zene esztétikai értékén, míg stúdiófelvétel esetén a néprajzi hitelesség feltétlenül csorbát szenvedett volna.

PÁVAI ISTVÁN

Opinii

Nu există încă recenzii.

Be the first to review “Sóvidéki Népzene – Felsősófalvi hagyományos hangszeregyüttes ‎”