Descriere

În diverse mărturii ale vremii reiese că în secolul al XVI-lea înflorea o bogată și variată muzică instrumentală. Practicarea acesteia, alături de genul ei preferat, muzica de dans de inspirație populară, este legată de procesul de laicizare în¬tronat odată cu Renașterea. Urme ale muzicii de dans de factură maghiară și românească pot fi detectate în publicații poloneze, germane, italiene și flamande, sub diverse titluri și într-o formă mai mult sau mai puțin stilizată.
Prima față a discului oferă un exemplu de dans haiducesc, cu variantele de rigoare; este vorba de dansuri simple, populare, scurte și zvicnite, avînd o structură limpede. Aceste dan¬suri, provenite dintr-o arie relativ întinsă, concentrează in ele trăsăturile specifice care caracterizează, în linii generale, muzica de dans a popoarelor din răsăritul Europei. Dincolo de asemănările de nuanță melodică și armonică, înrudirea lor apare izbi¬toare în privința ritmului, in fiecare dintre ele pot fi urmărite elemente ritmice, ale căror variante tîrzii persistă pînă azi în muzica populară română, maghiară, slovacă si poloneză. Indiferent de originea lor, odată cu aceste dansuri in muzica cultă din Europa își fac apariția pentru întîia dată tipuri de dansuri proprii acestor regiuni. Popularitatea lor o dovedește marea frec¬vență a unor dansuri de construcție similară, cum ar fi „dansurile valahe”, „dansurile poloneze”, rondelele „ohorea”, „branle”, res¬pectiv „allemande”.

Este interesant de remarcat oaracteruil inedit al melodiilor (denumite „chora’le”) interpretate cu instrumente și păstrate in manuscrisul Theresianus din Alba-lulia. Acest manuscris a fost depistat de Babri’k Jozsef, profesor de muzică (decedat în 1974 la o vîrstă prematură); lui îi revine și meritul de a fi potrivit textele acestor melodii deosebit de frumoase, notate în chipuri diverse pe vocile separate, pentru a putea fi cîntate simultan pe o bază armonică. Intonația cu caracter universal-european a coralelor este întregită cu „villanelJa” compozitorului flamand Jacob Regnart din secolul XVI, sursă de inspirație pentru diverse poezii ale contemporanului său Balassi Bâlint, dintre care una intră și în- componența prezentului disc.

Muzica de dans a secolului al XVII-lea, precum și cele mei frumoase melodii inspirate din lirica laică, s-au păstrat în diverse manuscrise precum codicele CAIONI, VIETORIS, STARK și din LOCSE, în paginile cărora piesele respective apar transcrise în notație de „virginal”, conform uzanțelor vremii. Notarea este uneori mai simplă față de aceea din secolul precedent, dar con¬ținutul este cu atît mai fidel. Din notare se conturează limpede procesul de transformare a melodiilor de dans vocale în melodii cu caracter instrumental. Valoarea lor deosebită constă in faptul că nu sînt, după cît se pare, simple copii sau transcrieri, ci fixează pentru întîia dată pe meleagurile noastre o seamă de melodii ascultate-„pe viu” și care se bucurau de o mare popularitate.

Dansul care deschide fața a doua a discului provine din codicele VIETORIS. E vorba de o culegere elaborată de cinci sau șase persoane anonime, locuind în Slovacia pe la sfîrșitul secolului al XVII-lea, culegere ce poartă numele familiei în a cărei colecție particulară s-a păstrat intactă. Această melodie s’-a impus ca un adevărat cîntec al răsculaților români, ma¬ghiari și slovaci împotriva imperiului habsfaurgic. Pe lîngă diverse dansuri cu caracter popular, aici s-au păstrat variantele instrumentale ale unor melodii vocale, ale căror prime cuvinte se referă la textele pe care aceste melodii se cîntau în acea vreme.

Bogatul material din codicele CAIONI s-a cules între 1634 și 1671 în Transilvania, pe baza notărilor efectuate în cea mai mare parte de ooan Câianu, unele fiind culese de Seregély Mátyás, și Tasnádi Bálint. Melodiile de dans din acest manuscris — avînd o structură ritmico-melodică specifică de factură modală dorică sau frigică și o armonizare adecvată — trădează apartenența la muzica populară românească și maghiară din Transilvania, Unele melodii românești de pe acest disc, dintre care „AL 5-LEA DANS IN ȘASE” din CODEX CAIONI și „DANS VALAH” din CODEX VIETORIS, se păstrează pînă azi prin tradiție folclorică în dansul Călușarilor. Un alt grup de dansuri figurînd pe această față a discului oferă exemple din codicele din ȘOPRON și LOCSE (Levoca în limba slovacă). Primul conține, printre cele 56 de melodii notate, dansul principelui Transilvaniei (Ungarischer Tanz des Fürsten aus Siebenbürgen), iar al doilea se impune atenției prin stilul cel mai evoluat de muzică instrumentală in contextul celor patru manuscrise. Ca și CODEX VIETORIS, și CODICELE LŐCSE (Levoca) ‘cuprinde multe elemente slovace, alături de elemente maghiare și valahe.

Formația de muzică veche s-a constituit în toamna anului 1976 din cîțiva studenți inimoși de la Institutul pedagogic de Tîrgu-Mures. Sîmburele formației l-a constituit un cvartet de blokflote, distins cu premiul l în cadrul Festivalului -Național „Cîntarea României” (Timișoara, ediția l, 1977). Acest suc¬ces remarcabil a făcut posibil ca formația — devenită între timp sextet — să poată desăvîrși și duce mai departe activi¬tatea de pionierat a formației CAMERATA TRANSSYLVANICA, întreruptă brusc prin moartea lui BABRIK JOZSEF (1974). Pe lîngă tălmăcirea fidelă a muzicii vechi, formația urmărește valo¬rificarea tradițiilor înaintate ale trecutului muzical transilvănean.

BRANDNER NORA

A XVI. századi élet különböző leírásai arról tanúskodnak, hogy ebben az. időben gazdag hangszeres muzsika virágzott. Gyakorlatát az általános elvilágiasodás hozta felszínre, alapvető műfajával, a népi ihletésű tánczenével együtt. E kor magyar és román táncmuzsikájának nyomai lengyel, német, olasz és németalföldi nyomtatványokban tűnnek fel, különböző címek alatt és többnyire-stilizált formában.

Lemezünk első oldala a hajdútánc típusaiból, e népiesen egyszerű, világosan tagolt, rövid lélegzetű táncokból ad ízelítőt. Ezek a viszonylag nagy területről előkerült tánctípusok sajátos ötvözetei azoknak a jellegzetességeknek, amelyek a kelet¬európai népek tánczenéjét közismerten jellemzik. Dallambeli és harmóniai rokonságuk mellett legszembetűnőbb a ritmikai együvé tartozásuk. Mindegyikben felismerhetők azok a ritmuselemek (kanásznóta-képlet), amelyek kései változatai rnai napig élnek a magyar, román, szlovák és lengyel népzenében. Eredetüktől füg¬getlenül, az európai műzenében ezekkel a táncokkal tűnnek fel első ízben az erre a tájra jellemző tánctípusok. Népszerűségükre utal a hasonló építkezésű „oláh táncok”, „lengyel táncok”, „che-rea”-k (körtáncok), ,,branle”-ok, illetve az „allemande”-ok gyakorisága.

A lemezoldal érdekessége a hangszeres formában megszó¬laltatott gyulafehérvári Theresiánus-kézirat koráldallamainak újszerűsége. Erre a XVI. századi kéziratra, a nemrég, fiatalon elhunyt, Babrik József zenetanár bukkant rá; különválasztotta a szólamokat, hogy többszólamú megszólaltatásra is alkalmassá tegye e ritka szép dallamokat, ugyanakkor a szövegekkel való egyeztetésüket is elvégezte. A korálok egyetemesebb európai hangvételét egészíti ki Jákob Regnart XVI. századi németalföldi zeneszerző „villanella”-ja, amely a kortárs Balassi nem egy köl¬teményének, így a lemezen szereplő „Ki nem hinné” kezdetű versnek is ihletforrása.

A XVII. század táncmuzsikája és a világi lírára komponált legszebb dallamok több nevezetes kéziratban (ezek között a Kájoni, Vietórisz, Soproni és Lőcsei kódexben) maradtak fenn, a kor divatjának megfelelően virginál-átiratban.

A lejegyzési mód sokszor egyszerűbb az előző századénál, tartalmilag viszont annál hitelesebb. A lejegyzésből világosan kirajzolódik az a módosulás, amelyen az énekelt táncdallamok mentek át — útban a tisztán hangszeres előadásmód felé. Legnagyobb értékük, hogy a jelek szerint nem átvételek, másolatok, hanem a mi tájainkon először rögzítenek élő előadásban meghallgatott, feltehetően széles körben kedvelt, népszerű dallamokat. A lemezoldalt nyitó „olach táncz” amelynek dallama a Habsburg uralom ellen lázadó román, magyar és szlovák felkelők harci dallamává lett, a Vietórisz kódexből való. Ezt a kódexet öt-hat ismeretlen feljegyző állította össze a mai Szlovákiában, a XVII. század végén. Elnevezését attól a felvidéki családtól kapta, amely magángyűjteményében megőrizte. Számos népies tánc mellett, itt maradtak fenn a lemez énekes dalainak hangszeres átiratai is, amelyek szövegre utaló kezdő szavakkal vannak ellátva.

A Kájoni kódex gazdag anyaga 1634 és 1671 között állt össze Erdélyben, legnagyobbrészt Kájoni János, másrészt Sere¬gély Mátyás és Tasnádi Bálint feljegyzései alapján.

A kézirat táncdalai dór és fríg hangnemükkel, jellegzetes ritmus és dallamszerkezetükkel, sajátos harmonizálásukkal bizonyítják a korabeli román és magyar erdélyi népzenéhez való tartozásukat. Egyes dallamok, mint az ötödik tánc Hatodon (Ká¬joni kódex) és az Oláh táncz (Vietórisz kódex) ma is élnek a népzenében a kaluser tánc kíséreteként. Régi hagyományra utalnak az egyes személynevekkel — Mikes, Apor — kapcsolatba hozott táncdarabok is. A „soproni” Virginál könyv és a „lőcsei” (szlovákul Levoca) kézirat anyagából ad ízelítőt a lemezoldal másik tánccsoportja. Az elsőnek érdekessége, hogy 56 dallama között közli az erdélyi fejedelem táncát (Ungarischer Tanz des Fürsten aus Siebenbürgen), az utóbbi viszont a négy kézirat közül a legkiforrottabb hangszeres stílust képviseli. Akárcsak a Vietórisz kódex, a Lőcsei kódex is (Levocai) a magyar és román motívumok mellett sok szlovák motívumot is tartalmaz.

A Régizene együttes 1976 őszén alakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola néhány lelkes zeneszakos hallgatójából. Az együttes magvát egy blochflöte négyes alkotta, amelynek tagjait 1977-ben Temesvárott a „Megéneklünk Románia” országos fesztivál keretében első díjjal jutalmazták. Ez a siker tette lehetővé, hogy az időközben hat tagúra bővült együttes kiteljesítse Babrik Józsefnek és együttesének, a Camerata Transsylvanica-nak 1974-ben tragikus hirtelenséggel megszakadt, úttörő tevékenységét.

A régi zene korhű megszólaltatása mellett, az együttes működésének központi területe az erdélyi zenei múlt hagyományainak felelevenítése és gondos ápolása.
BRANDNER NÓRA